#iskolakezés kiadás

Közoktatás Szabó Fruzsina

Aki szerint 30 ezer forintból meg lehet úszni egy elsős iskolakezdését, az még nem járt írószerboltban

A héten megérkezett a szeptemberi családi pótlék a bankszámlákra, a 12-17 ezer forintos támogatás azonban aligha lesz elég a tanszerek, az iskolatáska és a többi dolog beszerzésére. Ahhoz ugyanis, hogy egy elsős diák rendben elkezdhesse a tanévet, legalább 50 ezer, de inkább 70-80 ezer forintot kell költeni. A szülőket egy dolog vigasztalhatja: a következő nagy feladat, a gyerek első laptopjának megvásárlása talán még odébb van.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.